A zeneipar talpra állítása a IX. Music Hungary Konferencia fókusza

Dátum

A mai napon tartotta sajtótájékoztatóját a Music Hungary Szövetség a Kobuci kertben a IX. Music Hungary Konferencia bejelentése kapcsán, melyet idén is a veszprémi Hangvillában tartanak majd november 17-18-án. Az idei Konferencia fókusza és célja, hogy számba vegye a zeneipar lehetőségeit és kihívásait a pandémia utáni újrakezdéshez,  diskurzust indítson a talpra állás mikéntjéről, és segítse a szektor adaptálását a megváltozott körülményekhez és stabilabb alapokra helyezéséhez. 

fotó: Zsiga Pál

A sajtótájékoztatót Weyer Balázs, a Szövetség elnöke nyitotta, aki beszédében elmondta, hogy az újrakezdés idén mást fog jelenteni, mint tavaly, mikor még ennyire sem látták, mi áll előttük. Ki kell használnia szakmának ezt a sokkot, hogy megerősödve tudjon a szakma újraindulni, és hogy a kényszerhelyzetből jövőálló életmód- és szemléletváltás lehessen. Véleménye szerint megszerényített mindenkit az elmúlt másfél év, megtanította őket arra, hogy mennyire sebezhető a zenei szakma, és megtanultak segítséget kérni – még akkor is, ha sokszor nem kaptak, vagy nem azt, nem úgy, nem akkor kapták, mint amire szükségük lett volna. Weyer Balázs arra is rávilágított, mennyire erősen aktivizálta és összefogásra késztette a pandémia mind a Szövetséget, mind az egész iparágat. 

Kádár Tamás, a Szövetség társelnöke ezután arról beszélt, hogy a júniusi tisztújítás a Szövetségen belül is hozott egy szemléletváltást, aktívabban fordultak az állam felé, sokkal inkább fókuszáltak a szektor támogatására és összefogására. Igyekeznek olyan stratégiát kidolgozni, ami az egész  szektor számára segítség lehet, így született meg tavaly a PwC hatástanulmánya is, ami a koncert- és fesztiváljegyek áfájának 5%-osra csökkentésének hatását vizsgálta. Erről elmondta, hogy nemcsak nem okozna kiesést az államháztartásnak, de a kapcsolt iparágakon keresztül még több bevételt is termelne, és a szakma minden szegmensének segítséget, sőt, nemzetközi szinten versenyelőnyt is adna, ezér ezt a kitűzött célt kiemelten kezeli a Szövetség. Majd ezután röviden kitért a nemrégiben elindított Őszi Hacacáré program piactorzító hatására és arra, hogy az ingyenes rendezvények nagy száma a versenypiaci környezetet rombolja. 

fotó: Zsiga Pál

Temesi Bertalan zenész, a Szövetség elnökségi tagja arról beszélt, hogy a Szövetség nem kritikára, inkább párbeszédre törekszik a döntéshozókkal és a szakmán belül. Arról is beszélt, hogy a zenészek és a zenei szakemberek számára mennyire megterhelő volt ez az időszak, az egyértelmű anyagi problémák mellett lelkileg és mentálisan is, mely problémára fontosnak tartja felhívni a figyelmet. Arról is beszélt, hogy jelenleg súlyos probléma a pályaelhagyás, és kérdés, hogy ezek a zenészek és szakemberek visszatérnek-e majd a művészeti szektorba, ha az idei őszi szezon is bizonytalan. 

Az idei konferenciaprogram kurátora dr. Süli András, aki szintén jelen volt a sajtótájékoztatón, és arról beszélt, hogy minden rosszban van valami jó, hiszen ez a krízishelyzet sokkal intenzívebbé tette a szakmai diskurzusokat. Ennek eredménye lett a Konferencia struktúrájának megújítása is. Tavaly hagyományteremtő jelleggel költözött az esemény Veszprémbe, így idén novemberben is itt kerül meredezésre a konferencia a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) program támogatásával. Idén is novemberben, 17-18-án tartják majd a Hangvillában, illetve kísérőprogramokkal egyéb veszprémi helyszíneken. A kétnapos konferencia nyitónapja a számbavétel jegyében telik; mik is azok a lehetőségek, amikhez nyúlhat jelenleg a zenei szakma, míg a 18-i nap fókusza és célja, hogy együtt keressenek megoldásokat a pandémia utáni újrakezdéshez, a szektor talpra állításához és ellenállóbbá tételéhez. Ennek kapcsán kiemelte, hogy az EU támogatási rendszeréről, közösségi finanszírozásról és a zenészek direkt támogatásáról, valamint új technológiákról, mint az NFT is lesznek beszélgetések. Az újítások közül azt is kiemelte, hogy nagyobb hangsúlyt fektettek a program összeállításánál a fiatalabb generáció képzésére is, így kiírnak majd egy pályázatot fiatal szakemberek számára kedvezményes jegyekre, illetve a programba beépítettek nekik szóló tréningeket és zenei-, videós és podcast listening sessionök is.

fotó: Zsiga Pál

Weyer Balázs zárszójában hozzátette, hogy a fiatal szakemberek mellett a fiatal zenészekre is hangsúlyt fektetnek idén, hiszen hiszen a Konferencia egyik kísérőprogramja egy showcase is lesz, mely a VEB2023 EKF programmal partnerségben valósul majd meg, ahol feltörekvő zenészek és előadók kapnak majd lehetőséget a bemutatkozásra. Ezt a későbbiekben szeretnék majd nemzetközi szintre is kiterjeszteni. Veszprém egyetlen magyar városként tagja az UNESCO City of Music hálózatának, idén itt, a Konferenciához kapcsolódóan tartják majd ezt a találkozót is.  A Konferenciára a Tixa felületén lehet kétnapos jegyet vásárolni

IX. Music Hungary Konferencia

2021. 11. 17-18., Hangvilla, Veszprém

A Konferencia facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/193842969283280/

Program: ​​https://musichungary.hu/konferencia-2021/ 

Jegyvásárlás: https://tixa.hu/IXmusichungarykonferencia 

Music Hungary Szövetség web: https://musichungary.hu/ Music Hungary Szövetség facebook: https://www.facebook.com/MusicHungarySzovetseg/

További
hírek

Music Hungary

Hírlevél feliratkozás

Add meg neved és e-mail címed, hogy elsőként értesülj fontos híreinkről, újdonságokról.