Showcase fesztivált indít a Music Hungary Szövetség

Dátum

Idén először a Music Hungary Szövetség – hagyományteremtő jelleggel – feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosával partnerségben, az EKF zenei program alapértékeit képviselő esemény célja, hogy a szakmai konferencia kiegészüljön egy két napos koncertsorozattal, ahol három helyszínen, több mint húsz nagyszerű produkció mutatkozik majd be. Deva, Sasa Lele, Szalai Anna, Teddy Queen, a HOCUSPONY vagy a Napfonat, de az On The Low kollektíva tagjai is várják a zenekedvelőket.

A IX. Music Hungary Konferencia idén arra fókuszál, hogy számba vegye a zeneipar lehetőségeit és kihívásait a pandémia utáni újrakezdéshez, diskurzust indítson a talpra állás mikéntjéről, és segítse a szektor adaptálódását a megváltozott körülményekhez. A zeneipari szakembereket felvonultató konferencia idén rendhagyó programmal egészül ki. A járvány ideje alatt rengeteg friss zenei projekt született, amelyekről a rendezvények és a széleskörű zenei sajtó hiánya miatt keveset hallott a szakma és a közönség, valamint a járványhelyzet előtt alakult produkciók sem jutottak egyelőre megfelelő fellépési lehetőségekhez, ezért a Music Hungary Szövetség induló showcase fesztiválja szeretné közelebb hozni a zenei szakembereket az aktuális hazai előadókhoz. A tervek szerint a showcase a következő években is állandó kísérőprogramja lesz a konferenciának, amely meghatározó szerepet tölthet be az új tehetségek felfedezésében, valamint abban, hogy a feltörekvő előadók minél több teret kapjanak a hazai színtér különböző szegmenseiben. 

A program összeállításánál fontos szempont volt, hogy a showcase műfaj nem egyenlő a tehetségkutatókéval; itt olyan előadókat vonultatnak fel, akik tudatosan építkeznek, van víziójuk, bizonyítottak már neves fesztiválokon és klubokban, de még nem kapták meg a megérdemelt figyelmet, viszont kis segítséggel könnyebben megtalálhatják számításaikat. A lineupban szerepel például Deva, vagy AKC Misi, akik már tömegeket vonzanak a fesztiválokon, telt házas koncerteket adnak a legnagyobb budapesti klubokban és láthatóan dinamikusan fejlődnek, építkeznek. Zenei stílusokban is változatos a felhozatal, így például a rock színteret képviselve fellép majd az Abigél, a Hocuspony vagy a Palma Hills. Az alternatív szcénát képviselve jön az Idegen, Villö Acetone és Sasa Lele. Érkezik a magyar elektronikus zene különlegessége, a Superflake, valamint a new-wave hip-hop, trap egyre szélesebb körben ismert kollektívája az On The Low képviseletében AKC Misi, Ibbigang és gyuris. Különleges hangjukkal kápráztatja majd el a közönséget többek közt boeback, Saya Noé és Solére. Nem maradhatnak ki a friss hazai folk szcéna hangjai sem, így Veszprémbe látogat a Napfonat, a Nasip Kismet és a KurtaUtca. 

A koncertek három, hangulatában meglehetősen különböző helyszínen valósulnak meg. Az Expresszóban tökéletes koncertélményre, a Teremben hamisítatlan underground hangulatra, a Papírkutyában pedig családiasabb hangvételű produkciókra számíthatnak a zenefogyasztók.
A showcase fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jön létre, koncertjei ingyenesen látogathatóak, míg a Music Hungary Konferencia jegyei a Tixán elérhetőek.

A fellépők teljes listája itt!

A teljes Konferenciaprogram itt!

További
hírek

Music Hungary

Hírlevél feliratkozás

Add meg neved és e-mail címed, hogy elsőként értesülj fontos híreinkről, újdonságokról.