Kibomlik a MI és TI: Szinte teljes a XI. Music Hungary Konferencia & Showcase programja

Dátum

A Szövetség a múlt héten jelentette be az idei showcase-fesztivál fellépőit, ami az eddigi legerősebb válogatás a legígéretesebb hazai előadóból, a szeptemberi sajtótájétkoztatón pedig már azt is elárulták, hogy a XI. Music Hungary Konferencia & Showcase fókusza a MI és TI, azaz a Mesterséges Intelligencia és Természetes Intelligencia a zeneiparban. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt támogatásával megvalósuló esemény részletes programját azonban eddig még nem hozták nyilvánosságra. 

A november 7-9-én Veszprémben tartott konferencia témaválasztásának célja az, hogy megvizsgálják, hogyan lehet harmóniát teremteni a Mesterséges Intelligencia és művészet között, hogyan ölelje magához a zenei szektor a technológiát, és fordítsa a javára. A Mesterséges Intelligencia nagyon forró téma az elmúlt évben, így részben ezért is a Music Hungary Szövetség a tavalyi rekord látogatószámhoz képest is még nagyobb érdeklődésre számítanak. 

A MI és TI köré épülő program egyik legizgalmasabb meghívottja ifj. Kurtág György lesz, aki a Kollektív intelligenciáról és új utak feltárásáról tart majd előadást, illetve a zenei és a természettudomány kapcsolódásit vázsgálják majd egy kerekasztal keretén belül. A technológia irányából közelítve a témához Varga Gábor, a Microsoft Magyarország egykori technológiai stratégiai vezetője beszél majd. A szervezők igyekeznek a komolyabb és könnyedebb témákat is váltogatni, hogy minél színesebb legyen a konferencia, a dalszövegek történetéről például a népszerű Margó fesztivál, a Könyvesblog és az a.dal.szöveg podcast elindítójával Valuska Lászlóval fognak beszélgetni, valamint egy kerekasztal keretében a szerzői és előadói jogvédőkkel együtt Rajkai Zoltán, a Katona József Színház színésze vitatja meg, vajon mit tanulhattak a magyar zenészek a hollywoodi írók és színészek sztrájkjából. Szintén izgalmas meghívott lesz Can Togay médiaművész, aki a Balatorium öko-művészeti projekt kezdeményezője. A programokat folyamatosan frissítik az esemény weboldalán

A második Music Hungary-díjátadó gála is a program szerves része, 8-án este tartják majd az Expresszóban, amivel kapcsolatban Weyer Balázs, a Szövetség elnöke kiemelte, hogy a díj célja, amellett, hogy nagyobb láthatóságot biztosítson a zeneipari szereplőknek, a szervesen kapcsolódó kreatív szektorokra is figyelmet irányítson, ilyen a nyolc díjkategóriából a vizuál, a crossover vagy az inspiráció díj is. A potenciális díjazottak listáját jövő héten hozzák majd nyilvánosságra. Az esték elmaradhatatlan része a showcase fesztivál is, ahol idén 25 kiváló, egyedi, friss előadó lép majd fel. 

További
hírek

Music Hungary

Hírlevél feliratkozás

Add meg neved és e-mail címed, hogy elsőként értesülj fontos híreinkről, újdonságokról.